A Szalajka-völgy számomra nem csupán egy a Bükk hegység gyönyörű völgyei közül, hanem a nagybetűs VÖLGY, melyhez emlékek sokasága köt. Annak ellenére is nagy szerelmem, hogy ki nem állhatom a tömeget, mely időnként ott összegyűlik, és az sem igazán kedvemre való, hogy flaszteren kell kutyagolni ebben a gyönyörű természeti környezetben. Igyekszem is hétköznapokon és korai órán eljutni ide, mert ilyenkor még csendes, meghitt a tájék.
0 Comments
Mostanára már öt éves ez a történet, de még mindig beleborzongok, ha arra az éjszakára gondolok. Mindig félelem nélkül jártam az erdőt, annak ellenére, hogy magányos vándor vagyok, és alkalomadtán senkire nem számíthatok, ha netán bajba kerülnék. Ugyan miféle baj is jöhetne – gondoltam magamban – hiszen tapasztalt és megfontolt túrázó vagyok, veszélyes ragadozók (farkas, medve) pedig csak elvétve fordul elő nálunk. A megsebzett vadkannal azonban nem számoltam. Nagyjából az előző alkalmat követően egy héttel, ismét Kékestetőről indulva tervezek egy túrát, mely majd Mátrafüreden ér véget. Az égiek napok óta hezitálnak, hogy legyen e eső vagy ne, de eddig egyik túrámon sem áztattak el. Ragyogó időben indulok balatoni szállásomról, és Egerben is jó idő fogad, ám mire Gyöngyösre érek már szemerkél kicsit az eső. Nem sokkal később – amint épp Kékestető felé buszozom – azonban megjön az égi áldás, és takaros kis felhőszakadás lesz belőle. A busz lassan cammogva, egy óra alatt teszi meg utat, ami elég is arra, hogy az eső elálljon. Ma a második mátrai túrámat készülök elkövetni, és úgy néz ki, hogy az égiek áldásukat adták rá, mert ezer ágra süt a nap és felhők sem nagyon kóvályognak az égbolton. Gyorsan ügyesen buszra pattanok hát (mindjárt háromra), és irány Ágasvár meg a Csörgő-szurdok. Na, persze nem ilyen egyszerű a dolog, mert a Balatonból fél hétkor induló buszomnak el kell érnie a fél nyolckor Egerből Kecskemétre induló buszt, ami Gyöngyösön keresztül közlekedik, nekem pedig oda kell elvergődnöm, hogy onnan Mátraszentimrére, túrám kiindulópontjára jussak. Ezen a napon egy különlegesen szép vidéket szándékoztam felkeresni, ahol a vörös és a zöld színek ezernyi árnyalata uralja a tájat. Korábban is jártam már erre, de akkor autóval mozogtam a környéken, ám a mostani esetben gyalogosan kívántam megközelíteni a csodaszép helyet. A dolog kalandosabbra sikeredett annál mint amit előzetesen reméltem, mert ha még csak röpke időre is, bolondnak néztek. Egy szép tavaszi napon, amolyan hegyen-völgyön hullámvasutazó túrát terveztem be magamnak. A túraútvonal érintett öt települést is, de ami ennél sokkal lényegesebb, a Balaton környékén szép számmal fellelhető kilátók közül is hármat. Közülük az egyik, az általam legszebbnek tartott kilátók egyike volt. Na, ez a csodaszép kilátó környéke lett azután a nem tervezett kaland helyszíne. Az ELŐZŐ RÉSZBEN Örvényesről indulva „becserkésztük” a félsziget Apáti templomtól a Csúcs-hegyig terjedő szakaszát, megnéztük a hegygerincen futó útvonal megannyi látványosságát. A mostani részben – miután leereszkedtünk a csúcsról – a nyeregből folytatjuk utunkat, hogy előbb szőlőtáblák közt haladva, majd a Kiserdő-tető szikláit kerülgetve, végül az Óvár dombjának leküzdése után egy igazán különleges hangulatú településre jussunk. Mondják, Tihany minden évszakban gyönyörű. Tavaszi, nyári és őszi időszakban már tettem tiszteletemet e tájon, így ezeket az évszakokat illetően tanúsíthatom a mondás igazságát. Ami a téli időszak szépségét illeti, azt meg látatlanban elhiszem, remélem egyszer majd személyesen is megtapasztalhatom a hófedte félsziget varázsát. Ebben az évben több alkalommal is jártam ösvényeit, máris mutatom milyennek láttam ezt a tüneményes kis ékszerdobozt. Sok gyönyörű tájegysége van kis hazánknak, de talán mindenik közül legszebb a Balaton-felvidék. Nem véletlenül illetik a „magyar Toszkána” névvel, mert hangulatában igen csak rokon az olasz „nagy testvérrel”. Barangoltam már többször a vidéken, de híres tanúhegyei közül a Tóti-hegy meglátogatása valahogy mindig kimaradt a programomból. Pünkösdkor azonban „őt” vettem célba, és utólag már magam sem értem miért vártam a vizittel ily sokáig, hiszen tetejéről nyílik a világ legszebb panorámája! A tetőről K jelzésen erős lejtőn ereszkedem le a Király útra. Egy 1382-ben kelt okmány szerint az utat Nagy Lajos királyunk használta Gerennavárra menet. A néphagyomány szerint IV. Béla királyunknak is erre vezetett az útja a vesztes muhi csata után, de ennek kevés a valószínűsége. Balról becsatlakozik a Z jelzés, így most már a K,Z jelzéseket követve érem el az Őserdőt. 24 hektáros, 1942-óta védett terület, melyet közel másfél évszázada vontak ki a gazdálkodásból. A 180-200 éves faóriások átlagos magassága 47 m. Ezen az emberi beavatkozástól mentes helyen jól megfigyelhető a természet örök körforgása. |
Az új írások megjelenését itt tudod nyomon követni:
Olvastad már?Tihanyi túrák Archives
August 2017
Cimkék
All
|